a nagy büdös szabadság ellenben elég cudarul üt vissza, ha az ember belátja, hogy pihenni is kéne, aztán jól egyedül marad, és tétlenkedik. aztán agyal azon a rengeteg időn, pénzen, idegen, amit olyanra pazarolt, aki kurvára nem érdemelte meg.
a hülye számító büdös kurva, az.
nem lesz ez így jó, az elmúlt pár hét során nyakamba szakadt tucatnyi remek lemez (doomriders, devin townsend, nile, alice in chains, masters of reality, death by stereo és igen, a slayer is), pár ajánlott irodalom több-kevesebb sikerrel (rammstein, fu manchu, hypocrisy, brand new sin), egy-két pótolnivaló (reverend bizarre, catharsis).
most meg itt ez a company band, lassan tényleg kiderül, hogy az elmúlt negyven évben feltalált rockműfajok nagy része fölösleges parasztvakítás.
neil fallont konkrétan leszopnám. le én.
Az a gond ezzel az autózósdival, hogy bizonyos téren (keréknyomás, folyadékok feltöltése szint fölött, kb) még így két év után is leginkább Csodabogárhoz tudnám magam hasonlítani a Kelly hőseibőll - én
csak vezetem, azt nem tudom mitől megy. Bár legutóbb saját kezűleg cseréltem ablaktekerő kurblit, miután az előző a kezemben maradt kicsit.
A ladás számot a retroautós sorozatból azért megvettem.
Pamacs
1995-2009
nyugodj békében, kis fekete szőrmók. szép és hosszú kutyaéleted volt.
bő félévnyi slayer-tribute ordítozás oda vezetett, hogy jóformán leszoktam a slayerről. most tehát vissza kell szokni rá, kezdjük mondjuk vele:
cserélni kellene az ébresztőhangot a telefonban, mert ez a mostani nem először hozza rám a frászt.
a múltkori kutya mellesleg hazatalált.
szeretem a kutyákat, meg minden, de most percek választanak attól, hogy átmenjek a szomszédba, és agyonverjem azt a kis fehér ugatógépet.
csajoméknál meg feltűnt egy másik, még kölyökkorú szőrcsomó, csontrafogyva, csimbókosan (honnan, nem tudni, de ott volt az udvaron, éhesen-szomjasan, egyszercsak), sajnos anyósnak nem esett meg rajta a szíve, remélem valakinek meg fog, vagy hazatalál a kis szaros...
...most, hogy így eszembe jutott, eléggé elkámpicsorodtam. és a szomszéd dög sem ugat már.
na, tehát akkor most majdnem meghaltam a nagy büdös jászkun éccakában. ilyen szelet még nem éltem meg, kocsiban legalábbis. kétszer kellett satuzni út közepén fekvő faág (mit faág, fél fa) miatt, egyszer nem is sikeredett megállni időben, mert persze a látótávolság is nulla, meg így bazmeg azt éreztem, hogy mindjárt felkapja a majd egytonnás ladát velem együtt, aztán elrepít a gecibe afrikába, hajszálpontosan merőleges oldalszél, nem tudnám megmondani milyen sebességű, de nagyon-nagyon nagy. olyannyira, hogy az oldalablak fölött valahogy bepasszírozta a vizet, ami egy idő után vidáman, folyamatosan csepegett a vállamra. pedig eddig még soha nem ázott be az öreg orosz.
mindezt persze azért, mert félős barátnőt (de mindentől, bazmeg, oké, a pókokat aláírom, de hogy már egy kis szaros villámlástól, huszonévesen, anyám) nem hagyunk egyedül otthon, miközben kitörni készül az égiháború, amíg az anyuja meg nem érkezik. faszomat.
még most is remegek, ennyire még a büdös életben nem féltem.
a fekete zaj konkrétan az utóbbi öt év legkomolyabb fesztiválélménye volt, a helyszín remek, sokkal kevesebb embert (összvissz négyet, kb.) akartam megverni, mint pl. hegyalján, ahol ugye ötméterenként tört rám a véronthatnék.
a zenei kínálat egyébiránt rettenetes volt, rengeteg denevérrock meg sámánbaszkodás mellé pár nagyszakállú sztónerbrigád, akik valahogy kicsit sem kötöttek most le. még jó, hogy volt aebsence, ihm, vhk, meg pozwakowski.
ellenben erőteljes arló-fíling, szép táj, tó, jó levegő és mindent vivő társaság, tehát jövőre ugyanott, faszom.